Az alábbi , 487 részesre tervezett kiveséző sorozatomban pikáns részletekkel szeretnék szolgálni annak bizonyítására, hogy a Föld kocka alakú. Ehhez messziről kell kezdenünk és elsősorban két audiovizuális bizonyítékra támaszkodom: a „Kocka” és a „Hegylakó” c. tudományos dokumentációkra, amelyek a legérthetőbben foglalják össze a NASA világűrben elért felismeréseit és nagymamám esti meséit, melyeket mindig aludttejjel fogyasztottam. Ugyanúgy gyógyfüveket tartalmazott, mint az ismert ókori társadalom filozófus, Asterix elixírje, így nem csoda, hogy jóval okosabb lettem az átlagnál, amit rögtön láthat Bárki, aki olvassa az írásaimat. Nekem Asterix a példaképem, ő volt a jelem már az óvodában is.
Az első pikáns bizonyítékot a „Hegylakó”c. tudományos összefoglalásból szeretném alaptételként idézni, amely jól bizonyítja, hogy téves az Antibárkizmus alapfelfogása, miszerint minden ember halandó. Ilyet csak az állíthat, aki felindulásában elveszti a fejét. Ha ebből az anabolisztikus parafrázis tagadásból indulunk ki-amit egyébként Bíbó írásait olvasva is bizonyítva látok, mert ő írta – akkor kimondhatjuk, hogy a Föld kocka alakjának bizonyítása már az ókori Egyiptomban elkezdődött. Fő képviselője egy bizonyos Imhotep nevű szabadkőműves volt, életműve támasztja alá, mit is üzent a modern Bárkizmus híveinek. Akinek van elég esze, felismerheti, hogy a piramisok eredetileg kocka alakúnak indultak és mintegy népi ellenállási mozgalom termékei szálltak szembe a gonosz fáraó világnézetével, miszerint a Föld lapos. Persze a felismerés ellenére az akkori eszközök még tökéletlenek voltak, így a piramisok csúcsosra sikeredtek, de eredeti céljuk a kocka forma volt. Így tehát egy korai tárgyi és eszmei bizonyítékként kezelem őket. További pikáns részlet, hogy Egyiptom a Nílus partján fekszik, ami egy folyó.
A Föld kocka alakjának elmélete a korai angol polgári fejlődés is, mely ugyancsak Imhotepre megy vissza, aki hosszas bolyongás után Francis Drake álnéven tett szert további tudományos érdemekre. Még a korabeli festményeken is látható –mint Bíbó írja –tiltakozásként kifejezetten kocka alakú feje, amelyet ma ellenállási szimbólumként is kezelhetünk, hiába akarta eltakarni bozontos szakállával: a tények számomra tények, akkor is, ha más nem ismeri fel őket. Drake ugyanis bebizonyította, hogy a Föld nem lapos, csak egyszerűen a végénél el lehet kanyarodni lefelé. Ha elemezzük az utazásait, cáfolhatjuk azt a tényt is, hogy a Föld gömbölyű lenne, mert akkor ugyanolyan nehéz lenne biciklizni rajta, mint egy hegyoldalon, mint ez Bíbó is írta. A dolog pikantériája , hogy Drake éppen ezért ment hajóval, mert nem volt biztos benne, hogy kerékpáron is tudta volna-e bizonyítani ezt a metatézis szerű prejudikációt.
Csak a kis nebulók hiszik, hogy Drake csúnyán végezte, aki helyesen értelmezi példaképem, Asterix mentálhigiéniáról szóló alapművét, az tudhatja, hogy Drake-Imhotep harca a kockafejben messze nem merült ki, tovább folytatta a felismerés szabadságáért vívott küzdelmét, és mint párizsi polgárilag ellenálló asztalosmester, feltalálta a rekamiét, akiről aztán még egy híres király szeretőjét is elnevezték, de a részletekre nem akarok most kitérni, mert nem ismerem őket. Ha valaki tárgyelméleti összefüggéseket Asterixi értelemben neutronfizikai vizsgálatnak veti alá, akkor láthatja, hogy az is majdnem kocka alakú, ha lefűrészeljük az oldaltámláját. Ez is egy kézzelfogható jel, csak meg kell érteni. Persze - persze a lehetőségek nem voltak még általánosak, de a rekamié jól bizonyítja a társadalmi fejlődést a kocka forma irányában, akkor is, ha a tökéletlen viszonyoknak köszönhetően egyeseknek rekamié helyett egy guillotine nevű alkalmatosság jutott, amely tudva levőleg az Antbárkisták gonosz találmánya,hogy ezzel darabolják lapokra a Földet és bemeséljék az embereknek, hogy az gyulai szalámi. Ez különösen pikáns dolog, mert olyan nagy tételben akarták adni, mint a Debrecenit, ami lehetetlen, mert mustárral borzalmas íze van.
De a Föld kocka alakjának legfontosabb bizonyítéka – Bíbó is ezt írta volna, ha látta volna, de lehet, hogy ezzel kiegészítem a műveit én magam – a NASA eddig titokban tartott filmje, a „Kocka”. Én még csak ez első részét láttam, de számomra megdöbbentő bizonyító ereje volt , mert úgy emlékszem, hogy Kubrick rendezte. Már maga a név-asszociáció is egyértelmű, hogy itt Imhotep modernkori megjelenéséről van szó és a filmben titkos kódrendszerrel azt akarta üzenni nekünk, amit a félig elkészült piramisokkal kezdett el. Különösen azért, mert egyes jelenetekben a rekamié mellet egy guillotine szerű szerkezetet is látni, ami nagyon hasonlít a nagymamám kredencére. A film alapjaiban erősíti meg a modern Bárkizmus eszméit és azt, hogy a jövő a mágneskerekű villamosé, melynek kikísérletezését –Bíbó szerint – a budai siklóval kezdték, de ez a projekt az antibárkisták uralma alatt megtorpant, mert megfúrta egy a Dunából felmerülő Kund nevű bárkista, aki ezzel az akcióval követelte, hogy szabadítsák fel Grönlandot a jég uralma alól. Pikáns részlet, hogy a Duna is egy folyó, csak pont az ellenkező irányba folyik, mint a Nílus, ami ugyan nem mond semmit, de érdekes.
Bizonyító erejű írásomat még 33-szor felteszem erre az oldalra, amit egyébként bojkottálok és lenézek,ahol időnként lehülyézek egyes kollégákat és nagy marháknak tartom a szerkesztőket, de ha ide nem teszem fel, csak az anyósommal meg a száz pszeudonéven író feleségemmel beszélhetem meg, azok meg újabban Vona Gábor hívei, mert gyanúsan kocka alakúnak látják a fejét. Hát nem tudom….vannak süket emberek, az biztos….ugyebár…… :-)
2010 12. 03 Disneyland